A gamer bútorokat kifejezetten a játékosok igényeire tervezték, a dizájn és a funkció is magasan felülmúlja a szokásos íróasztalokat és forgószékeket.
Gamer asztal
A normál íróasztaloknál gyakori, hogy gondot okoz a kábelek elvezetése, több monitor, usb kábelek, mikrofon és ezeket valahogy el kell helyezni – úgy, hogy ne nagyon látszódjanak.
Ezzel szemben az igazi gamer asztalok beépített kábelcsatornájában a kábelek könnyedén elrejthetők, az erre kialakított kivágásokon keresztül elvezethetőek.
Nem is lenne gamer asztal a gamer asztal RGB világítás nélkül, ami nem csak fokozza a játékhangulatot és a dizájnt, hanem elegendő fényt ad ahhoz, hogy a monitor fénye mellett csökkentse a szem fáradását a folyamatos egyenletes megvilágítással, sőt a színek gyakran egyénileg is állíthatók.
A legtöbb ilyen asztalnál a monitor egy külön „monitorállványon” kap helyet, ezzel is nagyobb teret engedve a billentyűzetnek az egérnek és a hatalmas egérpadoknak, vagy más perifériáknak és egy külön részben elhelyezhető maga a PC is, ami a legtöbb midi ATX háznak elegendő.
Sok gamer asztal mellé kiegészítő eszközök is járnak, mint pl. fejhallgatótartó vagy pohártartó, amik ugyan nem feltételek, de nagyon praktikus és kényelmes funkciók
Gamer szék
A gamer szék olyan szék, ami tökéletesen megfelel a játékos igényeinek és minden szempontból alkalmas arra, hogy hosszú órákon keresztül benne üljünk.
A gamer székek eltérnek a szokásos íróasztali forgószékektől – menőbb dizájn és okosan átgondolt ergonómia jellemző rájuk. Fontos részeik a nyakat/fejet megtámasztó párnák illetve az erre kialakított fejtámaszok, vagy a derek megtámasztásánál kialakított oldalsó támaszok, mint egy versenyautóban. A sokszor teljesen állítható karfák, amiket ha leengedünk közelebb gurulhatunk az asztalhoz vagy he az asztalszintre emeljük akkor mint az asztal meghosszabbítása működik és könyebb/kényelmesebb akár az egér mozgatása is. A hosszú játékok elengedhetetlen kellékei – egészségünk megőrzése érdekében is a kényelmes, ergonómiailag optimálisan kialakított gamer székeket érdemes választani.
Azoknak, akik rendszeresen játszanak vagy videókat szerkesztenek vagy más okból a munkájuk, hobbijuk a PC, mindenképpen érdemes speciális bútorokat vásárolni, mert olyan előnyökkel rendelkeznek, amikkel a hagyományos bútorok nem.