XXXLutz – A történet

Történet látványkép
Volt egyszer egy fiatal nő, aki szorgalommal és nagy álmokkal egy céget alapított. Sok vállalat története kezdődik így, de nem mindegyiké végződik úgy, mint Gertude Seifert cégének, a "Lutz Möbel"-nek, mai ismertebb nevén az XXXLutz-nak a története, ami a világ második legnagyobb bútorkereskedőjévé nőtte ki magát.
1945

Alapítás

1945. október 31.: bár a halloweent még senki nem ismerte a felső-ausztriai Haag am Hausruck városában - de mindenki ismerte a tiszteletben álló orvoscsaládot, a Lutz családot. Ezt az ismertséget használta ki a legfiatalabb lány, Getrude Seifert, aki újonnan alapított cégét "Lutz Möbel"-nek nevezte el, hiszen édesanyja, Maria Lutz is érintett volt benne. Az újonnan nyílt anyavállalat sok éven át a festői kis közösségben működött.
1945-1958

Kezdeti évek

Saját műhelyben készültek az egyedileg, művészien megfestett bútorok, amiknek köszönhetően a vállalat olyan neves ügyfeleket tudhatott magáénak, mint "Weiße Rössl" hotel a Wolfgangsee tónál, akik szívesen ajánlották vendégeiknek is a Lutz minőséget. Valamivel később a termékkínálat kisebb fa alapanyagú termékekkel bővült, mint például díszitett szekrények vagy ládák, amik nagyrészt helyben készültek.
1959-1970

Átszervezés, megújulás

Mindig egy lépéssel előrébb járni és ismerni az aktuális trendeket - ez jellemezte az XXXLutz sikertörténetét. Az 1950-es évek végén az egyedien díszített bútorok előállítása helyett a nagyobb mennyiségben előállított bútorokra helyezte a hangsúlyt Getrud Seifert. A nővekvő kereslet hozzásegítette a céget, hogy bútorkereskedővé nője ki magát a vállalkozás. Az új logó is ezt tükrözte: immár "LUTZ MÖBEL"-ként (LUTZ Bútor) vált ismerté.
Lutz logó az 1970-es évekből
Möbel Lutz logó az 1980-as évekből
Lutz logó az 1990-es évekből
XXXLutz logó jelenleg
1971-1982

Generációváltás

Mivel családi vállakozásról van szó, az 1970-es években a következő generáció vette át az irányítást. Dr. Richard és Dr. Andreas Seifert, az alapító két legfiatalabb fia, modernizálta a vállalat metódusait és stratégiáját azzal a céllal, hogy a vállalat piavvezetővé nője ki magát. Ennek megvalósításában a konkurenciával szemben az első saját kötésű prospektus létrehozása is segített.
1983-1998

Határtalan növekedés

Az XXXLutz bútorok iránti kereslet nem ismert határokat - ahogy a terjeszkedésre vonatkozó tervek sem. Statisztikailag nézve ezekben az időkben minden évben 2 újabb bútoráruház nyílt, 1990-ben az első üzlet Németországban is megnyitott. A növekedés átlagon felüli sikert jelentett, az 1980 óta XXXLutz-ra keresztelt vállalatnak. A 45 bútorüzlettel 2000-re sikerült az osztrák bútorpiac élére kerülnie.
XXXLutz
Étterem
A bútorvásárlás során megéhezik az ember. Ezt felismerve 1996 óta minden ausztriai XXXLutz áruházban étterem is van. Magyarországon a 13. kerületi Lehel utcai áruházban található az XXXL Étterem. A vásárlás után érdemes kipróbálni az XXXL óriás rántott szeletet, vagy csak egy kávé mellett kipihenni a fáradalmakat.
Lutz család 2003-ban
Lutz család 2006-ban
A Lutz család 2006-ban
A Lutz család 2014-ben
A Lutz család 2010-ben
1999-2009

A legnagyobbak között

Az "XXXL" jelzővel valóban igaza volt a vállalatnak: 2005-re a második legnagyobb bútorkereskedő céggé vált a világon. További terjeszkedések következtek Csehország (2000), Magyarország és Szlovákia (2008), Svédország, Szlovénia és Horvátország (2010), Bulgária és Franciaország (2014), Románia és Svájc (2018), illetve Szerbia (2019) felé. Ezáltal a bevétel is növekedett, és először lépte át az 1 milliárd eurós határt.
XXXLutz
Rekorder szék
Az XXXLutz vállalat szeret rekordokat dönteni: 2009-ben az osztrák St. Floiran városában a 30 méter magas piros szék a Guinnes rekordok könyvébe is bekerült.
Nagy piros szék látványkép
2010-2020

Jó kilátások

Ezekben az évtizedekben a lécet ismét magasabbra emelték. Még mindig a legjobbá szeretett volna válni a vállalat minden területen: vásárlói elégedettségben, választékban, szolgáltatásokban, a munkatársak képzésében, az akciókban és a kommunikációban is. Egy további mérföldkővet hozott a 2015-ös év: A GIGA International Európa legnagyobb és leginnovatívabb beszerzői szövetkezetévé vált bútor és lakáskiegészítő termékek terén. Ezzel is biztosítva a legjobb minőséget és a kedvző árakat a vásárlók számára.
2014

XXXLutz az interneten

Kattint és vásárol - 2014 ősze óta megy ez így az XXXLutz-nál, az újonnan nyílt online webshopon. Egy évvel korábban Németországban már elindult az online értékesítés. A vásárlók így még nagyobb kínálatból választhatják ki a megvásárolni kívánt termékeket. A vevők kedvelik, így Európa szerte 21 online webáruház működik az XXXLutz csoport által, mely pozitív hatással van a forgalomra is.
2021

Az XXXLutz tovább növekedik

Az XXXL sikernek nem lehetett határt szabni: A koncepciót, miszerint egy modern bútorkereskedő vállalat leszünk, 13 európai országba sikerült eljuttatni. Az XXXLutz csoport így már Ausztriában, Svájcban, Németországban, Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon, Szlovéniában, Horvátországban, Szerbiában, Bulgáriában és Romániában van jelen. Összesen mintegy 320 bútoráruház tartozik az XXXLutz csoporthoz ezekben az országokban. És hogy mi a sikerünk titka? Hogy mindig bíztunk az alapokban melyeket az alapítónk, Gertrude Seifert fektetett le: vásárlói elégedettség, első osztályú minőség, kiváló szolgáltatások és kedvező árak.
.